Mára a Földünkön élő minden harmadik kétéltűfaj a kihalás
szélére került: 32 százalékukat, összesen 1896 fajukat soroljuk a
veszélyeztetettek közé. Megdöbbentő, hogy mennyire nem tekintjük a hüllőket és
kétéltűeket az állatvilág teljes jogú tagjának. Valószínűleg, mert
visszataszítónak tartjuk őket. Csúszósak, néha büdösek, némelyiküknek méregfoga
van, vagy a bőre érintése okoz mérgezést. Csak azt felejtjük el, hogy ezek az
állatok, szinte kivétel nélkül, mind hasznosak, hiszen úgy pusztítják az
állatvilág kártevőit, mintha muszáj volna nekik, illetve az élet körforgásának,
és a táplálékláncnak ugyanúgy részei, mint mi magunk, emberek.
Talán még emlékszünk rá általános iskolai tanulmányainkból, hogy mi történhet,
ha csak egyetlen halmaz is megsérül a táplálékláncban. Visszafordíthatatlan és
végleges károsodás. Ahogy ezek a sok esetben végtelenül törékeny, és szépséges
parányi lények, úgy mi, emberek is részesei vagyunk annak a csodának, amit itt,
ebben a Naprendszerben életnek hívunk.
Képzeljük el, hogy egy csodás kis békaszerű élőlényre bukkannánk egy másik
naprendszer egyik bolygóján. Mekkora szenzáció volna?
Hatalmas.
Ezzel volna tele a nemzetközi sajtó, és ahogy magunkat ismerem, teljesen biztos
vagyok benne, hogy a hír után három nappal már alapítványa, rockzenekara, és
egyetemi focicsapata is volna a kis békának.
A mi, földi békáink legalább akkora figyelmet érdemelnek, mint az a fiktív
békácska, aki valahol többezer fényévnyire ugrál tőlünk.
És reményeink szerint nem embereket eszik.
Kovács Rhewa Andrea